Az ostyahordás – szokások a régmúltból napjainkig

 

Az ostyahordás középkori eredetű felvidéki népszokás, mely igen sokáig fennmaradt. December 23-án vagy néhány nappal előtte a tanító, kántortanító az iskolás gyermekekkel (néhol a ministráns fiúk mehettek csak) minden családnak megfelelő számú ostyát küldött.

A menet élén járó fiú mondta el a beköszöntő strófát, mely így hangzott:

„Amikor az Úr Jézus világra született, először mi hozzánk hasonló gyermek lett, mint mennyei mester tanított sok jóra, itt az ostya színében testét nekünk adta. Hogy Jézus született, ilyen ajándékokat hordtak a pásztorok: sajtot, báránykát. Mi is abból a célból hoztuk a hófehér ostyákat.”

Fehér asztalkendővel bekötött tányéron, családok és színek szerint szétválogatva vitték a házakhoz, elmondták a köszöntőjüket, énekeltek, majd szétosztották az ostyát.

Minden família annyit kapott, ahányan ott éltek, plusz még hármat – egyet a karácsonyfára, egy másikat, hogy szögezzék föl a mestergerendára figyelmeztetésül – maradjon velük egész esztendőben karácsony békessége –, s a harmadikat pótlásul az esetleg összetört ostyák helyett. Cserébe a tanítónak lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát miegymást  küldtek, az ostyát vivő gyermekek pedig pénzt, almát, aszalt gyümölcsöt kaptak. Tehát adománygyűjtő szokás volt a lelki tartalmak mellett.

Szerény fizetés-kiegészítése volt ez kántornénak, s a kántornak.

A borsodi palócoknál az ostyát a kántor abból a magból sütötte, amely az őszi vetéskor kimaradt, és erre a célra a gazdák elküldték neki.

A legénykék még éjfél előtt elvitték a házakhoz a fehér, piros és sárga színű ostyát, amire zöld levélkét vagy zöld ágacskát helyeztek. Verset is mondtak, amely az ostyák színének jelentőségét magyarázta.  A szobában az ostyát az asztalra terített szalvétára tették, majd elénekelték például az „Én nagy vigasságot, s örömet hirdetek…” kezdetű éneket.

Pereszlényben az ostyahordók az alábbi köszöntővel vitték az ostyát:

Ádám első atyánk dicső szent ünnepét,

Akik megélhették karácsony szent böjtjét

Élhessék vígan Krisztus születését!

E kis ajándékot hoztam szeretettel.

Igaz becsülettel,

Ahogy a kis Jézusnak vitték a báránykát,

Mi is azonképp hordjuk a szent ostyát.

Kedves tanítónknak ő engedelméből

Kívánunk mi békét tiszta szívünkből.

Cserébe a ház asszonya tojással, dióval, aszalt gyümölccsel ajándékozta meg a gyermekeket.

Mi ez az ostya?

Nem az Eucharisztia bemutatására szolgál. Az ostya mérete  különbözik  a Szentmisében bemutatott ostyákétól. Nagyobb.  A  koraközépkorban a mainál  nagyobb ostyákkal miséztek. Később ezeket a régi ostyasütő vasakat már csak a karácsonyi ostyasütésre kezdték el használni.  Ez is bizonyítja, hogy az ostyahordás  középkori hagyomány.

Ostyák
Molnárkalács-sütővas minták

Az ostya a megszentelt kenyeret jelentette, amelyet a mise alatt azok vettek magukhoz, akik nem áldoztak. Ebből alakult ki az a szokás, hogy a pap karácsony böjtjén híveinek látogatása során a megszentelt ostyát vitt a házakhoz, s ezért pénzt, ajándékot kapott.

 Az ostya egy átmérőjű kerek lapocska (felvidéki nevén oplátky, oplatek), amelyen a sütővasak különböző mintázata alapján a betlehemi csillag és a szenteste bibliai eseményei idéződnek fel.

Az ostya színei:

Tésztáját ostyasütővasakkal tiszta búzából sütötték, s kellett bele egy kis cukor. Attól sárgás színt kapott. Direkt színezték is.

A színek: fehér, zöldágas fehér, piros, kék, sárga.

 A lila, az Krisztus szenvedésére emlékeztetett, ha piros, akkor Krisztus vérére, s ha fehéren hagyják, akkor pedig Szűz Mária tisztaságára.


Az ostyahordás az egyházi iskolák térhódításakor vált a tanító feladatává. Ez az ostya fontos része a karácsonyi vacsorának és a karácsonyböjti ebédnek. Sok helyen ugyanis mézes ostyával kezdődött az étkezés. Egy-egy darabot a család minden tagja a karácsonyi morzsához is tett belőle.  Még az állatoknak is sütöttek ostyát, abba petrezselyemlevelet is tettek.

Az ostya jelentősége:

Az ostyából az ünnepi vacsora előtt a család minden egyes tagja kapott egyet, s még az étkezés előtt a népszokás szerint egymástól bocsánatot kértek az egymás ellen elkövetett vétkeikért. A megbocsátás jele, hogy akitől bocsánatot kértek, az egy darabkát letör a bocsánatkérő ostyájából. A sort az apa kezdte meg, mint a család feje, őt a felesége követte meg, majd viszont. A legkisebb gyerekek sem maradtak ki, s még az apa és az anya is bocsánatot kért gyermekeiktől, nem csak a gyermekek szüleiktől, nagyszüleiktől. Micsoda szép szokás! 

 

Tánczos Erzsébet

Kíváncsi vagy még többre? ⇒Kattints ide⇐

Kérünk téged, népszerűsítsd az oldalunkat a hírek megosztással vagy az oldal ajánlásával az ismerőseidnek a Facebookon. Segíts, hogy segíthessünk népszerűsíteni nemzeti „kincseinket”.

Köszönettel

Csipcsirip csapata

 

Csiripelte

- magyar-angol szakos tanár / drámapedagógus - három fiúgyermek édesanyja - a Netfolk blog megalkotója - gondolat Erzsitől: "Érdekes, de nem volt központi kérdés számomra, hogy sokan olvassák-e a bejegyzéseimet, csak tettem, amit szívesen csinálok: írtam, csak írtam, írok most is szívesen." u.i.: (várjuk az iskolás, óvodás csoportokat múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött kézművesedésre) :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.