A gyertyakészítő Molnár Éva interjúja – régi mesterségek

Molnár Éva keze alatt sorra születnek a gyertyák. Fiatalon már elismert gyertyakészítő, aki a jelentős népművészeti rendezvényeket kiállít és bemutatókat tart. – Tánczos Erzsébet írása.

Adja magát a kérdés, hogy a felmenői között volt-e, aki gyertyákat készített, családi hagyományt folytat-e.

– Nem, az én családom nem kézműves dinasztia. Apai ágon polgári, anyai ágon mezőgazdasággal foglalkozó családból származom. Azért az én famíliámban mindenki, akire csak emlékszünk, ügyes kezű ember. A szüleim is ilyenek. Édesanyám szívesen végez mindenféle kézimunkázást, édesapám mindent megbütyköl, amire szükség van.  Ezért aztán nekünk sosem kellett kutyaházat venni, rittyentett egyet, ha szükség volt rá.

– Innen ered érdeklődése a kézművesség felé?

– Igen, azt hiszem . A nővéremmel együtt születésünktől természetes volt a kézművesség szeretete, láttuk gyakori alkalmazását mindennapi életünkben. Használjuk pedagógusi munkánk során meg a szabadidőnkben is. A nővérem, aki nem mellékesen óvónő, 1992-ben beiratkozott a Budapesti Művelődési Központban szervezett Kézműves Iskolába. Szövő szakra járt.  Még középiskolás voltam, mikor egy karácsonyi foglalkozásra elkísértem.  Akkor és ott láttam és próbáltam ki először a konzervdobozban–mártogatással készített szál gyertyát.  Azonnal kiválasztott magának ez a mesterség!

–  Ez nem fordítva történt?

– Nem, mert ha megkérdezik, hogy miért pont ezt a mesterséget választottam, nem tudok rá magyarázatot adni. Talán nem is én választottam, talán a mesterség választott engem.

– Mi történt a villámcsapásszerű találkozás után?

 – Hosszú éveken keresztül autodidakta módon bővítettem, fejlesztetem tudásomat,– a Budapesti Művelődési Központ  Guzsalyas Népművészeti Iskola folyóiratainak segítségével, néprajzi könyveket, cikkeket bújtam.  Tanultam közben önön hibáimból, furcsa eseteimből is. Ekkor már az Apáról Fiúra Alapítvány foglalkozásain tanítottuk a gyertyamártást és bemutatókon népszerűsítettük a mesterséget, bemutatóin.  Büszke vagyok rá, hogy a mai eszközkészletünk és tudásunk nagyon sokat gyarapodott!

– Magányosan tanulta a mesterség fortélyait?

– Két mesterem volt, akikre nem győzök elég hálával és tisztelettel visszagondolni szakmai színvonaluk és emberi kvalitásaik miatt egyaránt.  Egyikük a „népi” berkekben ismert és elismert Gulyás Béla egri gyertyamártó. A  másik  pedig méltánytalanul elfelejtett a gyulai gyertyaöntő Marosán György volt.

A képen Marosán Gyuri bácsi látható munka közben.
A képen Marosán Gyuri bácsi látható munka közben.

–  Hogyan lehetett régen gyertyához jutni? Csak iparosoktól lehetett venni?

– Mártással   réges-régen az asszonyok otthon is készítettek egyszerű gyertyákat.  Ehhez  szükséges volt egy gyertyamártó edény. Ezt legtöbbször fazekasoktól szerezték be. Ezt az edényt egyharmadáig forró vízzel töltöttek meg. Erre  került  rá a megolvasztott és átszűrt marhafaggyú vagy viasz. Az edényt azzal kellett csurig tölteni.

– Hogyan lett gyertya a vízbe öntött zsiradékból?

-Egyszerű, jól működő rendszer volt ez: az alul elhelyezkedő forró víz ugyanis megakadályozza, hogy a faggyú vagy viasz idő előtt megdermedjen. Az így előkészített masszába mártogatták bele a gyertyabeleket.

– Hogyan történt a viaszgyertya készítése műhelyekben?

– A műhelyekben egészen más technikákkal dolgoztak. Az egyik ilyen volt a ringes gyertyakészítés, ez a különleges öntőeljárás leginkább a mézeskalácsosok sajátossága volt, akik kiegészítő kereseti forrásként készítettek gyertyát.

 – Mi az eljárás különlegessége?

– Az, hogy a gyertyabeleket egy oszlop körül forgó fakorongra, szaknyelven ringre akasztják. Ezen a bizonyos ringen egyszerre 26-32 szál fér el. A felmelegített viaszt végigöntik a felfüggesztett bélen, az anyag tehát locsolással, öntögetéssel kerül a kanócra.  32 szál gyertya esetében, mire a sor végére ér a mester, az eleje már meg is száradt.  Addig ismétlik az öntést, amíg a gyertyák kellő vastagok nem lesznek.

A másik technika a gyertyamártás technikája. Ezt a műveletet végzik a mártófával (amely egy korong átfúrva és ezen a lyukon keresztül van belefűzve a kanóc) vagy a henger alakú edénnyel. Itt eltérő mozdulatsorok vannak, ahogy a név is sugallja, a mesterek nem öntötték, hanem belemártották a gyertyákat a felolvasztott alapanyagba, megvárták, hogy meghűljön a mártott réteg a gyertyán és újra belemártották a viaszba. Ezt a mozdulatsort addig ismételték, míg a megfelelő vastagságú nem lett a gyertyájuk.

 

– Ma már ön is tapasztalt gyertyakészítő. Ez a munkája?

– Bizony, 20 éve foglalkozom gyertyakészítéssel,  de nem  ez a foglalkozásom, szakmám. Része az életemnek, de a megélhetésemet nem ez a tevékenység adja. Számomra ez elhivatottság, szenvedélyesen keresek még most is mindent, amitől még jobban művelhetem a mesterséget. Az elmélet is érdekel, nem csupán a gyakorlat. Gyuri bácsi mondta, hogy a gyertyakészítés nem csupán mesterség, hanem művészet!

– Hol láthatjuk a gyertyáit?

– Az elmúlt időszakban kétszer vettem részt tanítványaimmal a Budai Várban megrendezett Mesterségek Ünnepén. A Mézes és Gyertya évében, 2012-ben a Ritka mesterségek kiállító pavilonjaiban mutattuk be tevékenységünket, tudásunkat.

A mesterség-bemutatókat mindig nagy érdeklődés övezi. Eszközeink sokfélék, vannak közöttük a házi gyertyakészítésére alkalmasak és az ipari eszközök is.  Büszkék vagyunk a régi kincseinkre, de a modern eszközöket is használjuk. Bemutatóinkon, játszóházainkon folyamatosan válaszolunk az érdeklődők, rácsodálkozók kérdéseire. Igyekszünk mindenki kérdésére válaszolni, tévhiteket “tévtanításokat” tisztázni.

– Miből legyen a gyertyabél?

– Tiszta pamutanyagot használjunk, akkor nem érhet csalódás. Mégpedig azért, mert a pamut nem tartalmaz műanyagot, s az égésnél sokkal szebb lángja van mint a műszálasnak. Fontos, hogy a felfűzések előtt megmártsuk egyszer a kanócot az olvadt anyagban és hagyjuk kihűlni. Ezzel az úgynevezett előmártással a kanócot átitatjuk viasszal. Miután többször belemártjuk a kanócot a viaszba, szépen vastagodik a gyertyánk, és a saját súlya fogja lehúzni. Ezért nem lesz is lesz szükségünk sem kavicsra sem egyéb lehúzó tárgyakra. Ezáltal a gyertyánk is szép egyenletesen fog hízni. Fontos, hogy ne tartsuk sokáig a meleg anyagban a kanócot.

– Nem attól hízik a gyertya?

– Bizony ekkor, a meleg hatására nem hízik tovább a gyertyánk, hanem leolvad a viasz. Minden mártás után meg kell szárítani, mert a lehűlt anyagra jobban tapad a viasz, mint a melegben tartottra.

– Ekkor mártják vízbe?

   – Én nem használok vizet a hűtésre, s nem ajánlom senkinek sem én sem a Mestereim. Nem kell ahhoz, szakembereknek lennünk, hogy belássuk, a vízzel való hűtés hátrányait. Vízzel így hűtenek: egyszer a viaszba mártják, egyszer a parafinba. Igen ám, de a mártás előtt a vizet mindig le kell húzni, törölni a gyertyáról!  Ez az a mozdulat, ami sietségünkben elmaradhat, bár az alaposan letörölt gyertyán is maradhat vízcsepp! Ezek aztán sok-sok gondot okozhatnak! Egyrészt répa alakú lesz gyertyánk, másrészt hólyagos lesz a rajta maradt vízcsepp helyén. A rétegek a nedvesség miatt nem jól tapadnak egymásra. Ezért később lecsúszik a gyertyánk a kanócról, a vizes kanóc pedig sercegve ég! De mégsem ez a legrosszabb!1025445_466016410157107_1953947340_o

– Mit okozhat a gyertyába került víz?

– Ha nagyobb adag paraffinba kerül a vízcsepp, a legközelebbi melegítésnél addig forr a parafinunk alatt, míg megtalálja a kiutat, ekkor gyakorlatilag felrobbantja a viaszunkat! Pont olyan ez, mint amikor a forró zsírba vizes sütnivalót teszünk.

– Hogyan hűtsük le a gyertyát, hogy jól sikerüljön?

– Legjobb, legegyszerűbb levegőn szárítani a gyertyát. Tusom, hogy ez igen időigényes lesz és sokáig fog tartani, de szép lesz és kizárjuk a baleset lehetőségét!  Bizony, mint a legtöbb kézzel készített dologhoz, ide is kell a türelem.

– Divat manapság a színes gyertya, de a paraffin nem színes.

– Színezőanyagnak legjobb a viaszkréta! Nem drága, könnyen beszerezhető, főleg ha nem nagy mennyiségben készítjük a gyertyát.  Használat előtt forgácsoljuk le, hogy könnyebben olvadjon, vegyüljön a gyertya anyagával. Gyertyánkat díszíthetjük például díszítőfóliával, díszítőgyurmával, viasz festőtollal, szalvétával, faágakkal, saját anyagával festve.

 – Ön pedagógus. Hogyan használja a pedagógusi munkájában során a gyertyakészítést?

– Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs sem elég tér sem elég idő az iskolában gyertyakészítésre Néprajzi ismereteimet felhasználom foglalkozásaimon, beszélgetéseink során. Természetesen foglalkozunk gyertyával, de nincsenek rendszeres gyertyás foglalkozásaim.  Ezeken a foglakozásokon a magas csoport létszámunk miatt leginkább csak méhviasz gyertyát készítünk. Azoknak az elkészítése egyszerű, nem igényel sok eszközt. Méhviaszból készítettünk már tekert gyertyát és úszógyertyát, főként karácsonyi gyertyának. Karácsony meg húsvét tájékán mindig előkotrom a másik mesterségemet, a mézeskalács készítést. Olyankor illatos mézeseket sütünk a diákjaimmal. Az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület szervezésében szombatonként tanítványaimmal gyertyakészítő szakkört tartok felsősöknek. Repertoárunkban volt: adventi mécses, úszó mécses, mécses lámpás, szálgyertyák készítése.

 – Mit tartogat a jövő a népi kismesterségeknek, köztük a gyertyakészítőknek?

– Manapság a kreatív hobby boltok megjelenésével, a technikai eszközök fejlődésével, rengeteg olyan céget, embert találunk, aki gyertyaöntéssel foglalkozik. Sokféle színben és sokféle illatban, formában pompáznak a gyertyák a boltok polcain. Azt látom azonban, hogy ezek az emberek tudják ennek a mesterségnek a gyökereit, eredetét.  Tapasztalatom szerint nem ismerik azokat a gyertyákat, amelyeket a régi mézeskalácsos-gyertyaöntő mesterek hagytak ránk. Sajnos sokszor olyan emberek sem értik és tudják ezeket a dolgokat, akik, segíteni tudnák ennek a mesterségnek a megmaradását. Nem azért érzem magamat különlegesnek, mert én olyat alkotok, amit más nem, mert bőven mit tanulnom és tapasztalnom. Értékesebbé tesz engem az, hogy ismerem a gyertyakészítés történetét. Kevesen vagyunk ilyenek ma Magyarországon, aki így foglalkoznak vele.  A gyertyaöntő dinasztiákban is, a mézeskalácsos és gyertyaöntő Petrits család csak a szerencsés kivétel- azt láthatjuk, hogy a gyerekek nem folytatták a mesterséget.

– Miért alakult ez így?

 – Nem korszerű talán, hogy türelmesnek, az anyaggal szemben alázatosnak kell lenni a gyertyakészítőnek. Az is igaz, hogy ebből megélni manapság nem kis kihívás, én sem a gyertyázásból élek. Nem lehet gyorstalpalón megtanulni a mesterséget, s ez bizony időt és türelmet kíván. Ismerni kell a fortélyokat, szakmai fogásokat, s csak azután lehet újítani. Sok ebben a munka, a tanulás, de valóban megéri, mert boldogság maga az alkotás és örömet nyújt egy –egy szépséges gyertya.

Kérlek, segítsd munkánkat! Likeold Facebook oldalunkat, és ajánlj minket másoknak is. Ha tetszik a bejegyzés lent meg tudod osztani azt.

Segíts, hogy segíthessünk népszerűsíteni nemzeti „értékeinket”.

Csiripelte

- magyar-angol szakos tanár / drámapedagógus - három fiúgyermek édesanyja - a Netfolk blog megalkotója - gondolat Erzsitől: "Érdekes, de nem volt központi kérdés számomra, hogy sokan olvassák-e a bejegyzéseimet, csak tettem, amit szívesen csinálok: írtam, csak írtam, írok most is szívesen." u.i.: (várjuk az iskolás, óvodás csoportokat múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött kézművesedésre) :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.