A regölés

A regölés magyar népszokás, termékenységvarázsló rítus, amely eredetileg a téli napfordulóhoz kapcsolódhatott, később Szent István vértanú ünnepéhez, s aztán magának Szent István királynak a napjához is kötődő néphagyománnyá alakult. A középkorban széles körben ismert szokás volt, a vízkereszt utáni első hétfőt regölő hétfőnek nevezték.

A regölési szokásunk egyike a téli napforduló korai rítusainak. István napjától, december 26-tói újévig jártak a regösök házról házra, köszöntve a házak gazdáit, bőséget kívánva nekik. A kereplőkkel, dudákkal, dobokkal zajongva köszöntőket is mondtak, kívánva egymásnak bőséget, boldogságot. A varázserejű „versei” eredetileg nem átlagos köszöntők voltak, hanem táltosok, akiknek hatalmukban állt a szavakkal kifejezett jókívánságok valósággá varázslása. Ez a helyenként máig megtartott népszokás az egyik legértékesebb hagyományunk.

“A regölés a télközépi szerencsekívánó köszöntés Kelet-Európában – mindenütt ismert szokásának magyar változata” írja Dömötör Tekla a népszokásról. – „A kifordított báránybőr bundát viselő legények láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz mentek, ahol eladó leány volt, és elénekelték varázséneküket.

Először a házhoz való megérkezéskor a regösök a házigazdától engedélyt kértek, hogy elmondhassák az éneket a „hej regő rejtem” refrénű termékenységvarázsló éneket, majd köszöntőt mondtak, meséltek a csodaszarvasról, elmondták, hogy milyen messziről jöttek, és, hogy ők István király szolgái, majd a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak és végül egy leányt varázsoltak el, azaz regöltek össze egy legénnyel.

Honnan ered?

Az egyik  elmélet szerint a regős, rege hangutánzó  szavakként keletkeztek, és a rekeg szó rokonságába tartoznak, melyek a regösök hangoskodására, zajongására, nyers előadásmódjára utalhattak. Másik álláspont szerint a “reg” szó hevületet jelentett, s – a táltos extázisára, rejtekezésére utaló ki fejezés.

A zajütés és a “regö rejtem” féle szavak ritmikus ismétlése utal a szokásnak a téli napfordulat ősi ünnepével való kapcsolatára.

Legtovább a népszokás a múlt században a Dunántúlon és a Székelyföldön még élt, Udvarhelyszék egyes falvaiban még ismerték, gyakorolták. A dunántúli regösök, gyermekek, legények minimum négyfős csoportokban nagy zajt csapva járták a falut, rázták a láncos botjaikat. Hangszereik voltak a köcsögduda, a furulya, a regőssíp. Míg az Udvarhelyszékiek a fiatal házasokat köszöntötték, a dunántúli regösök a lányos házakat látogatták.

A regösének legfontosabb része a termékenységvarázslás, amellyel a gazdának és háznépének bőséget, jó termést, termékenységet kívánnak. Ezt az énekben egy párosító rész követi. Ebben összeregölnek egy legényt és egy leányt.

Az Erdélyben és a Dunántúlon fennmaradt szokás fő részei:

– bevezető, – szarvas-ének (téli égbolt csillagképe), – gazda-ének (bőséget varázsol a gazdának), – összeregölés (leányt, legényt név szerint összeénekelve), – záradék (adományra felhívás vagy elvonulás)

A varázsigének tartott mondatot a kutatók úgy értelmezik, hogy annak jelentése eredetileg: “varázzsal varázsolom” vagy “révüléssel révülök”, “révüléssel rejtezem”lehetett. Az átszellemült, extázisba esett táltos énekelhette a varázsigét.

A regösök bevezetőjükben megnyugtatták a családot, hogy nem rablók, hanem Szent István szolgái. A csodaszarvasról, tiszta forrásról, pázsitról daloltak, majd termékenységet varázsló jókívánságokat mondtak a gazdának és háza népének. Ahol eladó lány volt, ott legénnyel regölték össze. Búcsúzóul az ismert refrént énekelték: „hej regö rejtem.”

A szarvas a bőség, a termékenység jelképe. Az évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén az örök megújulás, újjászületés szimbóluma.

A téli napforduló égboltjának jelképe ugyanis a csodaszarvas, mely szarvai közt a Nap, majd az azt helyettesítő gyertyák a megújuló, újjászülető fényt jelképezik, egyben a hosszú életet, a halhatatlanságot szimbolizálják.

A regösénekek csillaggyertyás agancsú csodaszarvasa keresztény vonatkozásban a karácsonykor megszülető Krisztussal azonosul. A felhőből alászálló szarvas tehát égi követté válik – Krisztust jelképezi. A mitikus csodaszarvas a magyarságnak új hazát mutatott, a csodafiú szarvas, vagyis Jézus Krisztus az égi hazát nyitotta meg.

A regösök, akik között egy szarvasálarcos agancsai hegyein égő gyertyákat viselt, ma is karácsony és újév éjszakáján járnak a magyar falvakban.

Míg a gyertyákat természetesen gyújtani és oltani kellett, de regösénekeink szerint a Csodaszarvas ezer ága-bogán a gyertyák, azaz a csillagok: „gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak”, miként az Égen

Csodafia szarvasnak ezer ága-boga,

Ezer ága-bogán ezer égő gyertya,

Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak….

Csiripelte

- magyar-angol szakos tanár / drámapedagógus - három fiúgyermek édesanyja - a Netfolk blog megalkotója - gondolat Erzsitől: "Érdekes, de nem volt központi kérdés számomra, hogy sokan olvassák-e a bejegyzéseimet, csak tettem, amit szívesen csinálok: írtam, csak írtam, írok most is szívesen." u.i.: (várjuk az iskolás, óvodás csoportokat múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött kézművesedésre) :)

2 hozzászólás

  • Csodás hogy a népszokásokat megőrizték, mi is ezt tesszük itt Montrealban a cserkeszcsapatok fiataljaival.

  • az apró csúsztatás! ezt csinálják jóideje, így hamisítanak. azt írja; “nem vagyunk Mi rablók, hanem szentistván szolgái”
    az eredeti szövegben pedig úgy van; nem vagyunk Mi rablók, szentistván szolgái”
    egyáltalán nem mindegy!
    másrészt szentistván szolgái betlehemeznek. illenék nem összekeverni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.