Istenek eledele – isteni eledel a mézeskalács

A méz egészséget, boldogságot jelentő étel, a népi gyógyászat egyik bevált alapanyaga szerte a világon. Altamira barlangjában 20 ezer éves rajz mutatja, miként gyűjtötték őseink a mézet, de Egyiptomban, a karnaki templomban i. e. 1500 maradt fenn tájáról méhábrázolás.

A mézeskalács készítése komoly hagyományokkal rendelkezik. A méz volt a nádcukor, majd a répacukor modernkori elterjedéséig az egyetlen édesítőszer, melyből tartós és tápláló szárazsütemény készíthető, így a mézeskalács sok nép több ezer év óta ismert eledele.

Istenek eledele:

Régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a mézeskalács készítése egyidős a méz használatával, és már az ókorban is ott illatozott az ínyenc rómaiak asztalán. Igaz, sem a rómaik, sem a görögök nem ették meg, vagy csak titokban, mert isteneiknek az állatáldozat helyett inkább állat formájú mézeskalácsot ajánlottak fel . A halottak szájába is mézeskalácsot tettek, hogy ezzel engeszteljék ki az alvilág istenét, Cerberust.

Később az emberek közötti ajándék szerepét töltötte be. Az aquincumi ásatásoknál találtak több mézes sütésére használt égetett cserépformát.

Középkori eledel:

A méz drágasága miatt csak ünnepi alkalmakkor készítettek belőle süteményt. Az 1200-as évektől kolostorok készítettek vallásos tárgyú figurákat, életképeket. Idővel “mézesbábos” céhek is alakultak, melyek míves díszítéseket készítettek rá, így kedvelt ajándékká vált. Bécsben 1368-ban már név szerint is említenek két mézeskalácsost.

A világ sok országában különböző időszakokban és helyi tradíciók szerint készítik a mézes finomságot. Például az angoloknál is nagy hagyománya van a karácsonyi mézes sütésének, főleg ilyenkor készül a ginger bread, az emberke formájú, gyömbéres kalács.

Régebben sok helyütt vallásos ünnepekkor készítették csak, és valamely szent alakját formázták meg belőle.

Így az egyház részben erősen támogatta, részben viszont a fűszerek feltételezett izgató hatása miatt saját szolgáinak tiltotta. Íme egy apáti intelem: ,,…minden értelmes ember igazat ad nekem, hogy a fűszer, amit beletesznek, a szerzetesek számára túlzottan izgató, és mivel az ételeket erősen fűszerezik, a mézeskaláccsal minden bor savanyú nekik, és mérges képet vágnak az ivásnál” (Tar Károly: Erdélyi mézeskalács könyve) .

A skandinávok és germánok vaddisznó alakú mézeseket sütöttek a téli napforduló eljövetelekor. A németek körében nemcsak, hogy nagy hagyománya volt a mézeskalácsnak, de Európában is rajtuk keresztül terjedt el.

Magyar mézesek:

A magyarok a honfoglalás előtt már ismerték a mézet és a mézsört. A honfoglalás utáni első írásos dokumentumokban, Szent István korabeli monostorok adománylevelében, a sokféle iparos között tizenkét méhészről is említés tétetik. A saját méhészettel rendelkező kolostorokban formákat, mézes italokat és süteményeket is készítettek. A méhészettel rendelkező kolostorokban már ekkor foglalkoztak mézeskalácsossággal. A méhek háziasításában is nagy szerepe volt az egyháznak; a királyok megengedték, hogy a papok mézből, viaszból tizedet szedjenek. Az erdélyi méhészet, tekintettel a kedvező természeti adottságokra, olyan jelentős volt, hogy 1370-ben Nagy Lajos király vámmentességet biztosított a nagyszebeni szászoknak, akik Bécsbe, Csehországba, Velencébe és Flandriába is számítottak a finom erdélyi mézből és viaszból.

A mézeskalácsosok az édességek specialistái a középkorban. A mézes pogácsa és mézesbáb elnevezéseket a 16. században már jegyezték a krónikák. Mai ismereteink szerint az első magyarországi mézeskalácsos-céh 1619-ben alakult Pozsonyban, de Kassa is mézeskalácsos központnak számított a 17. században. A mézeskalácsosok nagyon jól ismerték a méz értékét. Tisztában voltak azzal, hogy a mézet a mézelő méhek gyűjtik növények nektárjából, a növények levelein, az ágakon, hajtásokon található édes nedvekből, mirigyváladékaikkal alakítják, és lépekbe ömlesztve érlelik.

1713-ból ismert a debreceni mézeskalácsosok céhének szabályzata. Értékes ajándékként tartották számon: Bethlen Gábor fejedelmet külön figyelmeztették, hogy barátságuk zálogául ne felejtsen el mézeskalácsot küldeni a török vezéreknek

A leghíresebb mézesek magyar nyelvterületen Debrecenben és Erdélyben készültek. A székelyek sokáig éltek ősi mézgyűjtési módszerekkel. Nagy kerek falapot bekentek mézzel, rúdra erősítették. Az odagyűlt méhek útját követve rátaláltak a fészekre, amelyet megjelöltek, és időnként megdézsmálták.

Erdélyben fellelhető receptek szerint a mézeskalácsot vadas mártás készítéséhez is használták: a száraz mézest belereszelték a mártásba. Ez a szokás elterjedt az angoloknál is – akik Erdélyből rendelték a kalácsot.

A legősibb mézes sütemény a lepény. Erős napsütésben felforrósodott kőre vízből, lisztből és mézből készített tésztát kentek és megszárították. A mézeskalácsosság virágkora a 15–16. század volt. Az Árpád-házi királyok idején a kolostorok saját méhészettel rendelkeztek. Mátyás király idején a mézeskalácsosok keleti fűszerekkel dolgoztak. 1440-ben Pozsonyban és Sopronban is volt mézeskalácsos.

Különleges formájával és fűszerezésével a négyszög alakú tordai pogácsa vált a leghíresebbé. Ennek sarkaira egy-egy szinte kerek mézeskalácsot tapasztottak és bekenték tojássárgájával, közepén hosszanti irányban bevágták, így sütés közben kinyílt ennek a süteménynek termékenyítő erőt tulajdonítottak.

A díszítésnek jelképi rendszere alakult ki. Mind formájában, mind díszítésében meghatározott eseményhez köthető egy szépen elkészített mézeskalács. Kedvelt vásári ajándékok voltak.

A 15. századtól a mézeskalács formákat fából faragták ki, egyházi tárgyú (háromkirályok, Krisztus a kereszten, Mária gyermekével) és uralkodói képmásokat faragtak. Ezek a faragott formák és a díszítéseik sajátosan magyarok.

A századok alatt a díszítésnek jelképi rendszere alakult ki, vagyis mind a formájában, mind a díszítésében meghatározott eseményhez köthető egy szépen elkészített mézeskalács.

A mézesbábos ezeket a mintákat saját maga faragta ki, rendszerint körtefából, mégpedig fordítva azért, hogy a kész figura a helyes formát kapja. Ezek az úgynevezett ütőfák, dúcok aztán rendszerint családban maradtak, s apáról fiúra öröklődtek.

Forrás: faremek.hu
Forrás: faremek.hu

Jancsi és Juliska igaz története:

A meseirodalomban is fellelhető, Grimm testvérek meséjében, a “Jancsi és Juliskában” szerepel egy mézeskalács ház a csábítás szimbólumaként. A történet valós eseményen alapult: két helyi mézesbábos konkurenciaharcának szájhagyomány útján elterjedt története. Katherina Shrader, aki neves mézeskalács készítő asszony volt.

Egy amatőr archeológus rekonstruálta, hogy kinek és miért kellett meghalnia az erdei mézeskalácsházban, alig 35 kilométerre Frankfurttól. Az ok annak a mézzel és gyömbérrel készített finomságnak a receptje volt, melyet a XVII. század végén kísérletezett ki Katharina Schrader. Az asszonyt egy Hans Metzler nevű mézeskalácssütő előbb el akarta venni feleségül, hogy így jusson hozzá a titkos recepthez, ám amikor a nő kikosarazta, boszorkányság vádjával feljelentette. Azt állította, hogy seprűnyélen lovagol, s aki betér hozzá, meghizlalja, majd felfalja. Az inkvizíció azonban nem találta bűnösnek az asszonyt, aki a spessarti erdőben sikeres mézeskalács-sütödét működtetett. Süteményének jó híre már -már veszélyeztette Metzler udvari szállítói státuszát. A felbőszült férfi és húga ekkor felkereste Katharinát erdei házában, s a forró kemencébe vettette.

Csiripelte

- magyar-angol szakos tanár / drámapedagógus - három fiúgyermek édesanyja - a Netfolk blog megalkotója - gondolat Erzsitől: "Érdekes, de nem volt központi kérdés számomra, hogy sokan olvassák-e a bejegyzéseimet, csak tettem, amit szívesen csinálok: írtam, csak írtam, írok most is szívesen." u.i.: (várjuk az iskolás, óvodás csoportokat múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött kézművesedésre) :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.