„Itt repül a Szent Korona Ballon”

A Szent Korona Ballon megálmodója és létrehozója Mede Ferenc felvidéki vállalkozó. Neve ismerős lehet a szerves művéltség iránt érdeklődő közönség körében, mivel az elmúlt években számtalan magyarsághoz és történelmünkhöz kapcsolódó jó ügyet szolgált támogatóként és létrehozóként egyaránt.balon1

Mede Ferenc 1998 óta rendszeresen hódol egyik kedvenc időtöltésének, a hőlégballonozásnak, kezdetben utasként és kísérőként, mostanra végzett pilótaként.
Másik érdeklődési területe immár 15 éve a Szent Koronával összefüggő információk gyűjtése és azok megértése. A két érdeklődési kör találkozásából született meg végül az ötlet, egy saját hőlégballon megtervezése és elkészíttetése. A Szent Koronáról szerzett ismeretei olyan mély hatással voltak rá, hogy úgy gondolta, hogy ez olyan méltó megjelenítése lehet az „égből alászálló” Magyar Szent Koronának, amely hűen tükrözi annak szakrális és felsőbb mivoltát, illetve annak eredetmítoszát.

A Szent Korona Ballon nem másolat! Jelkép, és mint olyan a magyar megmaradást és kárpát-medencei összetartozást hivatott kihangsúlyozni. Megjelenése az „égen” a Magyar Szent Korona fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a mai rohanó és szakralitását vesztett ember mindennapjaiban.
A Szent Korona Ballon Európa egyik legkorszerűbb hőlégballon gyártója, a Morvaországi Berény városában székelő Kubícsek családi vállalkozás munkáját dicséri. A ballon kupolája közel négy hónap alatt készült el, ezt pediglen mintegy öt hónapnyi grafikai és rekonstrukciós előkészítő munka előzte meg.13076849_1030306833719363_3512446590758305386_n

Az előkészületek szakrális, lényegi munkájában Pap Gábor művészettörténész nyújtott teljes körű szaktudást és segítséget. A Korona hátoldalán szintén az ő szakmai segédletével megfestett, sokat vitatott három lecserélt kép feltételezett mása látható.

A kupola alsó felén Makoldi Sándor festőművész magyar néphagyományból kiinduló állatövi jegyeket ábrázoló mennyezeti kazettás festményének a ballon mértanához alakított másolata látható.
A ballon 2.200 köbméteres kupola-térfogatával a sport-, illetve versenyballonok kategóriájába tartozik, ami annyit jelent, hogy teherbírása maximum 3 fő (beleértve a pilótát is). A cél nem elsősorban az utaztatás, hanem a Szent Koronanának, mint a mai korban is teljeskörű útmutatásként szolgáló jelképnek a láttatása. Terveink között szerepel a történelmi Magyarország „körberepülése”, valamint azon helyszínek felkeresése, ahol a történelem során a Magyar Szent Korona tartózkodott.

A hőlégballon kizárólag arra méltó eseményeken jelenhet meg az éppen érvényes – üzemeltető által megszabott – díjszabás ellenében. Ezen túlmenően hagyományos hőlégballonos sport-, illetve ünnepi rendezvényeken látható. Az utasok kilétét, és az események/rendezvények megfelelőségét minden esetben az üzemeltető által megbízott ügyintézővel kell egyeztetni, és jóváhagyatni, bárminemű – a Magyar Szent Koronához méltatlan, – nem odaillő esemény elkerülése érdekében.

A Szent Korona Ballon egyik legfontosabb küldetése megismertetni és láttatni az igaz múltunkat, történelmünket a ma emberével. Ennek ismerete nélkül ugyanis lehetetlen (!) a magyar jövő építése. Erősíteni kívánja a gyökereket, melyek nélkül a törzs és a lombozat elhalásra van ítélve.

Kérlek, segítsd munkánkat! Likeold Facebook oldalunkat, és ajánlj minket másoknak is. Ha tetszik a bejegyzés lent meg tudod osztani azt.

Segíts, hogy segíthessünk népszerűsíteni nemzeti értékeinket.

Csiripelte

- a Csipcsirip oldal létrehozója/üzemeltetője „Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni.” (Illyés Gyula)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.