Mindenszentek és Halottak napja

Mindenszentek – a lelkek napja

Novemberben már egyre rövidebbek a nappalok, és egyre kevesebbet süt a nap, borongós az ég, mindenki befelé fordulóbb. Talán ezért is volt az a több évszázados hiedelem, hogy az elhaltak szellemei ilyenkor térnek vissza.

III. Gergely pápa a 8. században rendelte el mindenszentek ünnepét azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg. Ezért a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis az egyház összes szentjének ajánlotta.

Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe lett, akikről   külön-külön nem emlékezik meg a kalendárium. Nem csak lelki ünnep, mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek.  Néhol e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat.  Máshol ekkor volt a legényvásár, azaz ekkor kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel.

A néphit szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, s mikor megkondul a harang akkor indulnak el hozzátartozóik hazába.

Halottak napja

A november 2.-i halottak napja jóval későbbi eredetű. Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként a Cluny apátság alá tartozó bencés házakban.

A halottakról, elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium katolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. A szokáshoz kapcsolódó némely népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a “véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai magyarok – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek a temetőbe.

00010081
MTI Fotó: Balázs Norbert

A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben a kalácsot szétosztották a temető kapujában álló koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. A szegedi tanyavilágban így nevezték :„lölkök napja”. Magyarországon  e napon gondját viselték a koldusoknak és a szegényebb embereknek. Ételt, alamizsnát osztottak nekik, ezzel is segítve a holt lelkek üdvösségének elérését. Többnyire kenyeret és mézzel bevont kóduskalács várt a temető kapujában ácsorgókra.
A bukovinai magyarok sütnek, főznek és kiviszik az ennivalót a temetőbe. Annyi gyertyát gyújtanak otthon, ahány halottja van a családnak. A gyertya az örök világosságot és a feltámadás  jelképe, így az emberek otthonaikban is égetik a mai napig.

Talán kissé lélekfacsaró babona volt mikor az Ipoly menti falvakban, aki nem tudott temetőbe menni, az otthon gyújtott gyertyát mindenszentek napján. Meglesték, kinek ég le elsőnek előbb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az lesz a következő halott.

Csiripelte

- magyar-angol szakos tanár / drámapedagógus - három fiúgyermek édesanyja - a Netfolk blog megalkotója - gondolat Erzsitől: "Érdekes, de nem volt központi kérdés számomra, hogy sokan olvassák-e a bejegyzéseimet, csak tettem, amit szívesen csinálok: írtam, csak írtam, írok most is szívesen." u.i.: (várjuk az iskolás, óvodás csoportokat múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött kézművesedésre) :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.