Parlagi sas fészekőrzők szolgálatban – rövidfilm

A 2012−2016. között zajló HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ projekt egyik fő célja a ragadozómadarak, kiemelten a parlagi sasok ellen irányuló bűncselekmények (mérgezések, lelövések, fészkek kifosztása) számának csökkentése. Ennek egyik elemét az önkéntesekkel végzett fészekőrzés jelenti adta .

sas

Az április 15-július 22. között zajló őrzés szervezését a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság végezte.

2016-ban három helyszínem folyt az őrzés: a Jászságban, a Nagy-Sárréten és a Borsodi-Mezőségben.

Idén 90 önkéntes vett részt a munkában, és közülük többen voltak, akik több hetes turnust is teljesítettek, akár több helyszínen is, az elvégzett munka összesen 676 önkéntes napot tett ki.

A projekt filmjeit a Természetfilm.hu Egyesület készíti.

Magyarországon fészkel az Európai Unió parlagisas-állományának kétharmada, mintegy 140 költőpár. Sajnálatos módon a védett és fokozottan védett ragadozómadarak szándékos pusztítása még mindig komoly problémát jelent Magyarországon. A világszerte veszélyeztetett fajból legkevesebb 65 példányt pusztítottak el hazánkban 2005-2012 között.

A parlagi sasok védelmét és a hasonló bűncselekmények visszaszorítását tűzte ki célul a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és partnereinek LIFE programja ami 2012-ben az Európai Unió és a Vidékfejlesztési Minisztérium társfinanszírozásával indult.

Forrás: mme.hu és parlagisas.hu

Kérlek, segítsd munkánkat! Likeold Facebook oldalunkat, és ajánlj minket másoknak is. Ha tetszik a bejegyzés lent meg tudod osztani azt.

Segíts, hogy segíthessünk népszerűsíteni nemzeti értékeinket.

 

Csiripelte

- a Csipcsirip oldal létrehozója/üzemeltetője „Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni.” (Illyés Gyula)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.